formálódás közösségünkben


Közösségünket jelöltek, újoncok, kis- és örökfogadalmasok, valamint fogadalmas papok alkotják. A jövőben oblaták jelentkezése is lehetséges lesz, jelöltek már vannak. Közösségünk női ága még elfogadásra vár.
 
A jelöltekről regulánk 92. pontja ezt mondja*:

Ez az időszak ... egy próba a közösség részéről, az esetleges újonci státushoz szükséges feltételek meglétéről. *

A jelölti időszak után a kérelmezőt az újoncidő elkezdésére engedhetik::

Az újoncidő olyan, mint az eljegyzés, amely felkészít a végső igenre. Az újoncot segíteni kell az emberi és keresztényi erények gyakorlásában, bevezetve a tökéletességhez vezető még egyenesebb úton való haladásra, az imádság és önmegtagadás által.
(R.94.).*
 
Az újoncidő alatt az újonco lelki fejlődését szolgálják: a Szentírás és a Regula követése, medtáció Isten szaváról, Isten tisztelete a Szent Liturgiában, az Istennek szentelt élet és a Crisztusi lét szükségletei az Evangéliumi Tanácsok gyakorlásaáltal. A plébánián segítenek a kethekétáknak a fiatalokat egy mind valódibb keresztényi életre nevelni.

Az újoncidő leteltével - általában szeptembertől egy teljes év - a jelölt felkészül az ideiglenes fogadalmak letételére..
A tanulók folytatják a képzést professi continuano la loro formazione con incontri tenuti da P. Antonio;
vengono formati ad essere testimoni sempre più vivi del dono che hanno ricevuto, che è per tutta la Chiesa.

I membri studenti ricevono in seminario una formazione adeguata e seria per il cammino che li porterà al sacerdozio.
Si impegnano a vivere la loro regola incarnandola nello studio, rinvigorendo sempre più la preghiera e la vita fraterna.
Due volte alla settimana si incontrano con  P. Antonio per la verifica della fedeltà al carisma e per la formazione spirituale, approfondendo soprattutto la “Pastores dabo vobis” e gli altri documenti magisteriali.

In parrocchia, ad Santarcangelo, ogni giorno hanno un momento di adorazione eucaristica personale e il mercoledì con tutta Közösségünk parrocchiale:

“L’Eucaristia sarà per noi il sole che illumina, riscalda e vivifica tutta vita e il nostro apostolato”(n.37 RdV).


* csak tájékoztató jellegű, nem hivatalos fordítás


Vissza a lap tetejére

Közösségünk -  Lelkiségünk - EseményekMédia -  Kapcsolat